Nos, amire jutottunk:
A december közepéig elkészült szalámik nagyjából most vannak a csúcson, szép ráncos és szikkadt a bél, kemények, de még van bennük zsiradék is, innen már csak száradnának, de ízre nem javulnának tovább. Ezért, és mert némileg helyszűkébe is kerültünk, elővettük a tavaly már bevált vákuumozót, és szálanként elkezdtük becsomagolni őket. Így teljes biztonságban vannak, onnan semmi se ki, se be nem megy, megvédi őket párától, esőtől, fasisztáktól, vizigótoktól, mindentől. Hagytunk azért lógva is egy adagot, ha valaki mégis betonkeményen kérné, megkaphatja.
Amint vége lesz a vágásoknak, és a műhelyben nem különböző állati testrészek keresik a helyüket, elővesszük végre a szeletelőgépet is, és már el sem tesszük. Olyan tarja és császárszalonna szeleteket vágtunk próbának, hogy a csak magázni lehetett őket, majd meglátjátok! Mondjuk ebből az anyagból – mint a képen is – bűn nem szépet csinálni.
Hirtelen ennyi, a héten robogunk tovább, fehérszalámizunk, mérünk, sózunk, csontozunk, fázunk, iszunk, hogy ne fázzunk, szóval csak a szürke hétköznapok.
Gyertek, kóstoljatok!
